Más területek stílusai 

A New Orleans-i eseményekkel párhuzamosan a dzsessz fejlődése eközben más régiókban is folyamatban volt.

• Egy Charleston-ból (Dél-Karolina, USA) származó afro-amerikai lelkész Daniel J. Jenkins 1891-ben megalapította a hosszú időre meghatározó szerepű Jenkins árvaházat. Az intézmény fiúkat fogadott és négy évvel később napi szinten kezdett vallásos és "menetelős" zenét tanítani a lakóknak. Árvák és othonról elszököttek voltak a lakók, akiknek egy része már játszott ragtime-ot bárokban és bordélyokban. A cél a megmentésük és rehabilitálásuk volt, ami a zenei tevékenységgel sikerült is. Hasonlóan a Fisk Jubilee Singers-hez és a Fisk University-hez a Jenkins Orphanage Band sokat utazott próbálva pénzt keresni az árvák eltartására, ami rengeteg pénzt igényelt. Jenkins kürölbelül 125-150 fekete bárányt fogadott be évente és ezek nagy része alapvető zenei képzésben részesült. 30 éven belül már öt zekekaruk működött az országban, amelyek közül egy – a Fisk hagyományt követve – angliába is eljutott. Nehéz lenne nem észrevenni a Jenkins Orphanage Band hatását a korai dzsesszre, mivel tagjaik olyan dzsesszlegendákkal játszottak együtt, mint Duke Ellington, Lionel Hamtpon és Count Basie. Innen származik a trombitavirtuóz Cladys "Cat" Anderson, Gus Aitken és Jabbo Smith is.

• Az Egyesült Államok északkeleti részén az újdonságnak számító ragtime fejlődött. A központ New York volt, azonban egész Baltimore-ig (Maryland, USA) népszerű volt az afro-amerikai közösségekben. Néhányan úgy jellemezték, mint a dzsessz korai formája, azonban ezzel sokan nem értenek egyet. Meghatározó volt benne az ugrándozó ritmus, de hiányzott belőle a délies blues-os hangzás. Az északi stílus szólózongorás verzióját olyan előadók jellemezték, mint a zeneszerző Eubie Blake, akinek szülei rabszolgák voltak és akinek zenei karrierje nyolc évtizedes volt. Az északkeleti stílusból kiindulva James P. Johnson 1919 körül kialakította a stride-ot. Ebben a stílusban a jobbkézzel a dallamot játszák, míg a bal kéz fel alá járkálva ("strides") adja meg a ritmust. Johnson játéka befolyásolt több későbbi zongorajátékost is, többek között Thomas Wright "Fats" Waller-t és Willie "The Lion" Smith-t.

Az irányzat nagymestere James Reese Europe volt, akinek 1913-14-es felvételei megőrizték a stílust annak virágzásának csúcsán. Ebben az időben volt, hogy Europe zenéje megragadta George Gershwin-t, aki megkomponálta a dzsesszes hangzású klasszikus Rhapsody in Blue-t. Mire Europe 1919-ben belekezdett új albumának felvételeibe már a New Orleans-i stílus hallható a művein. Tym Brymn felvételei adnak még képet az északkeleti stílus-ról – azonban már nála is hallani apró New Orleans-i hangzásokat.

• Az 1910-es évek elején Chicago-ban a népszerű tánczenekarok szaxofonosa vadul játszotta a dallamot. (??a popular type of dance band consisted of a saxophone vigorously ragging a melody over a 4-square rhythm section??). A város hamarosan a New Orleans-i zenészek befolyása alá került és a két stílus egyesüléséből kialakult változat lett a Chicago Jazz.

• A Mississippi partjain, Memphis-től (Tennessee, USA) Saint Louis-ig (Missouri, USA) egy új zenekari stílus alakult ki a blues-ból. Az irányzat legnépszerűbb zeneszerzője és vezetője Father of the Blues, azaz W.C. Handy volt. A zenében felfedezhetőek hasonlóságok a New Orleans-i iránnyal (Bolden befolyása ide is feljutott a folyón), azonban hiányzik a szabadon szárnyaló improvizálás, ami délebbre jellemző volt. Handy éveken keresztül kritizálta a dzsesszt annak kaotikussága miatt és az ő zenéjében az improvizálás a háttérbe szorult, főleg a kitöltő részekbe, mert szerinte a fő dallamban annak nem volt helye.

Oldal: Más területek stílusai
Micheal Joseph Jackson a POP Királya és mestere (The Kings Of Pop)1958-2009 - © 2008 - 2024 - gerende.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat